A szerződéses katonák szolgálati jogviszonya ugyan határozott idejű, de az eskü egy életre kötelez. 57 katona tette le az esküt ünnepélyes keretek között, családtagjaik jelenlétében, meghívott vendégek és elöljáróik előtt a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél.
A Magyar Honvédség szervezeti átalakítása miatt az idei évtől a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred is tart alapkiképzést frissen bevonult honvédek számára. Az ország különböző alakulatainál hamarosan szolgálatba álló pályakezdő tisztek, altisztek és legénységi állományú katonák június első hetében vonultak be a légvédelmi egység likócsi bázisára.
A hat hetes időtartamra jutó feladat igazán bőséges volt, az elvárások pedig jelentősek, ugyanis a felkészítés sikeres teljesítéséhez mindenkinek meg kellett felelnie a Magyar Honvédség Egységes Alapkiképzési Programjában meghatározott követelményeknek. Ez a gyakorlatban nem jelentett mást, minthogy gyalogsági lövészeten, általános harcászaton, kézigránát dobógyakorlaton és robbantás foglalkozáson is helyt kellett állnia a résztvevőknek.
Az alapkiképzés zárását jelentő eskütételre július 11-én 10 órakor sorakozott fel az ideiglenes alegység a győri ezred alakuló terén Aradi Zsolt százados, az alapkiképző század parancsnokának vezetésével. Az elöljáró fogadását követően a Himnusz hangjai csendültek fel, majd Eszes Róbert közkatona lépett a mikrofonhoz. Miközben a Veszprém Légierő Zenekar Erkel Ferenc Bánk Bán című operájának Hazám, Hazám kezdetű áriáját játszotta a felsorakozott honvédek az eskü előmondójának szavait visszhangozták.
A rendezvény a hagyományoknak megfelelően, a Szózatot követően díszmenettel zárult.
via raketaezred.hu
Itt léphetsz be a Boldogulj Győrben Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljgyorben@gmail.com címre.
Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!