A Győri Egyházmegye oktatási és nevelési intézményei pályázati forrásokból megújulhatnak és eszközökkel gazdagodhatnak. A magyar kormány két pályázaton keresztül összesen 2 milliárd 832 millió forintos támogatást nyújt – jelentette be a Püspökvárban tartott sajtótájékoztatóján dr. Veres András győri megyéspüspök.
Hangsúlyozta, hogy az egyházi iskolák a vatikáni megállapodás értelmében ugyanolyan finanszírozásban részesülnek, mint az állami iskolák. A Győri Egyházmegye területén lévő kilenc egyházi intézmény minden évben előleget kap, amely a források 50-70 százalékát fedezi. A zárszámadás után kapják meg a hiányzó részt, ez azonban nem plusz forrás, mint azt sokan gondolják, hanem a teljes összeg kiegészítése.
"Ezen felül mi is jogosultak vagyunk arra, hogy uniós és hazai pályázatokon induljunk, ennek keretében nyertük el három évre a közel hárommilliárd forintot" – fogalmazott a megyéspüspök.
A keretből jut a győri Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégiumnak valamint a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvodának.
Fejlesztik továbbá Mosonmagyaróváron, Csornán, Kapuváron, Sopronban és Komáromban lévő intézményeiket is. A Győri Egyházmegye nem egyenlő Győr-Moson-Sopron megyével, így kerül a képbe Komárom is.
A pénzből a Győri Egyházmegye négy oktatási intézménye részére közel 25 millió forint értékben vásárolnak digitális táblákat, az Apor-iskolába tíz darab kerül. Négy intézményben, így az Aporban is kicserélik az alsó tagozatos osztályok bútorait, ezekre összesen 40 milliót költenek.
A Kodály Program keretében hangszereket, közöttük 10 elektromos zongorát vásárolnak, amelyek további lehetőséget nyújtanak a zene után érdeklődő tanulók számára, hogy minőségi hangszeren gyakorolhassanak.
A fotó illusztráció
Itt léphetsz be a Boldogulj Győrben Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljgyorben@gmail.com címre.
Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!