Még mindig nem ért véget a Borkai-ügy Győrben, egyre nagyobb a feszültség és az elégedetlenség, sőt most már a fideszes elit is azt szeretné, ha a szexbotrányhős polgármester szépen lemondana. Valószínűleg nem is fogja kitölteni a mandátumát Borkai Zsolt.
Holnaptól kezdődően minden pénteken csendes “bőröndös” tiltakozás lesz Borkai ellen a győri városháza előtt, ameddig csak a polgármester le nem mond, vagy erővel le nem mondatják.
Jenei Ferenc, a helyi LMP elnöke elmondta, november elsejét leszámítva minden pénteken tiltakozó akciót szerveznek délután öt és hat között.
A terv szerint minden alkalommal bőröndöket hagynak majd a városháza lépcsőin, jelezve a polgármesternek, hogy csomagolnia kéne-írja az úgytudjuk.
Egyébként „Győr Igen – Borkai Nem!” címmel helyi értelmiségiek, üzletemberek adtak ki nyílt levelet, amelyhez várják a csatlakozókat, és amelyben Borkai Zsolt távozását követelik.
A levél eredeti aláírói között egy sor ismert győri értelmiségit és üzletembert találni: aláírta például Balogh József egykori polgármester; Kolozsváry Ernő egykori polgármester felesége, Kolozsváry Ernőné; Horváth Péter, a Révai Miklós Gimnázium igazgatója; Rechnitzer János közgazdász, Győr díszpolgára; Skaliczky Zoltán idegsebész, Győr díszpolgára; Gégény István, a SZEMlélek online magazin főszerkesztője; Alexay Zoltán fotóművész; Jahoda Maja építész, de rajtuk kívül még számos színész, újságíró, képzőművész, üzletember, ügyvéd, orvos és egyetemi oktató van az aláírók között.
Egyre nagyobb a politikai és mindenféle nyomás Borkai Zsolton, már nagyon nehéz elképzelni, hogy bármiféle fórumon hiteles polgármester tudjon maradni a történtek után. Persze azt szívesen megnéznék, ahogy a fideszesek szavazzák le mondjuk a városi közgyűlésen, bár ezt is nehezen tartjuk elképzelhetőnek. Bár a morál és a gerinc talán ezt kívánná a konzervatív politikusoktól.
A fotó illusztráció
Itt léphetsz be a Boldogulj Győrben Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljgyorben@gmail.com címre.
Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!