GYŐRBEN ELÍTÉLTÉK A FELESÉGÉT FELDARABOLÓ HENTEST: 7 évet kapott
2019. október 31. írta: Smitt Róbert Író

GYŐRBEN ELÍTÉLTÉK A FELESÉGÉT FELDARABOLÓ HENTEST: 7 évet kapott

hentes_1.jpg

A vád szerint ledarálta a feleségét miközben a fia a másik szobában aludt.

Hét év börtönbüntetésre ítélte a felesége megölésével és feldarabolásával vádolt darnózseli hentest kedden a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla, a férfit testi sértés bűntettében találták bűnösnek – számolt be róla az MTI. A táblabíróság döntésével megváltoztatta a Tatabányai Törvényszék elsőfokú ítéletét, amely felmentette a férfit.

Kiemelte, hogy ahhoz a bizonyítéksorhoz, amelyet az első fokú bíróság bizonyított és elfogadott, semmit sem tettek hozzá és semmit sem vettek el belőle; a bizonyítékok illeszkednek egymáshoz. Hozzátette, hogy a Tatabányai Törvényszék eljárási hibát nem követett el, mulasztás nem történt.

A törvényszék idén március 1-jén, a megismételt elsőfokú eljárásban bizonyítottság hiányában mentette fel N. Jánost, ahogy korábban, 2016 decemberében is. A Győri Ítélőtábla az első elsőfokú ítéletet megalapozatlanság és az indoklás hiánya miatt helyezte hatályon kívül és kötelezte új eljárás lefolytatására a Tatabányai Törvényszéket.

Kovács Tamás, a bírói tanács elnöke több mint másfél órás indoklásában elmondta, a bíróság helyt adott a Győri Fellebbviteli Főügyészség indítványának, hogy emberölés helyett testi sértésre változtassa meg a minősítést, mert az előbbi nem bizonyítható, az utóbbi azonban igen.

Kiemelte, hogy ahhoz a bizonyítéksorhoz, amelyet az első fokú bíróság bizonyított és elfogadott, semmit sem tettek hozzá és semmit sem vettek el belőle; a bizonyítékok illeszkednek egymáshoz. Hozzátette, hogy a Tatabányai Törvényszék eljárási hibát nem követett el, mulasztás nem történt.

A fotó illusztráció

Itt léphetsz be a Boldogulj Győrben Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljgyorben@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr7515274584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása