Steve Aoki amerikai dj is fellép a 14. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) nyitóünnepségén július 23-án, a 14 ezer férőhelyes ETO Parkban. A kétórás ünnepség műsorvezetője Ördög Nóra és Szujó Zoltán lesz, a Duna World élőben közvetíti.
Heilig András, a nyitóünnepség rendezője elárulta, hogy a kétórás ceremónia három blokkból áll össze, és több formabontó eleme is lesz.
A 25 perces nyitányban Bánhegyi Adrienn világ- és Európa-bajnok kötélugró fellépése köti majd össze egyebek mellett a Győri Balett, a Győri Nemzeti Színház, a Győri Filharmonikus Zenekar és a Vaskakas Bábszínház műsorait. Több mint háromszáz ember, köztük táncosok, akrobaták, különböző művészeti és sportágak képviselői lépnek fel.
Látványos eleme lesz az ünnepségnek egy hatszor hat méteres LED-kocka, amelyet a pályán helyeznek el.
A szervezők célja, hogy mindenkit bevonjanak az ünneplésbe, ezért a nézők speciális karkötőt kapnak majd, amellyel a sportolók pályára vonulásakor válhatnak aktív résztvevővé.
Formabontó eleme lesz a megnyitónak, hogy a részt vevő ötven ország háromezer sportolója nem a stadionról kívül vonul be a pályára, hanem a lelátókról, hogy ők is részesei legyenek a nyitánynak.
A bevonulást követően hangzanak el a beszédek, érkezik meg az EYOF-láng és teszik le a fogadalmat a sportolók.
Az ünnepség harmadik blokkjában, a fináléban a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató résztvevői mellett a Kerekes Band és az EYOF hivatalos dalát is játszó The Biebers lép fel. Steve Aoki a tervek szerint utolsóként lép majd színpadra, és mintegy félórás koncertet ad.
MTI
írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljgyorben.hu
Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!