Érdekes és hiánypótló kezdeményezés indult el az elmúlt hónapokban Százikó néven Ménfőcsanakon. Néhány kreatív, gyerekekkel is foglalkozó szakember gondolt egy merészet, és mesével plusz rengeteg (mondjuk, százféle) ötlettel állt elő majd teremtett új világokat.
Baboth Márta és barátnői Ménfőcsanakon létrehoztak egy gyermekközpontot illetve mezítlábas parkot 16 különböző burkolattal. Nyári táborokat, szülinapokat, ovis/sulis évzárókat szerveznek és bonyolítanak le.
A parkot barátokkal, rokonokkal közösen ásták: mindenki, akkor ment, amikor volt 1-2 szabad órája. Aztán elkezdtek alapanyagokat gyűjteni. A szomszéd néni adott homokot, az építkezési vállalkozó ismerős sódert, a nyugdíjas tűzoltó kukoricát, egy kedves nagymama bambuszt.
Volt, aki úgy segítette a munkát, hogy feldarabolta a fát, még a geotextilt is ajándékba kapták. Az egész hely, a kert, a ház, minden barátoktól, rokonoktól kapott anyagokból és rengeteggel segítséggel készült. Az ötletgazdák varrtak, ástak, fúrtak- faragtak, festettek. Készül egy kreszpark is, de még táblákat kell hozzá keresni.
Igazi közösségi összefogással és támogatással létrejött dologról van szó, ami azt bizonyítja, hogy igenis lehet kevés tőkével is értékes üzleti vállalkozást indítani.
Csak mánia és kitartás kérdése az egész.
Reméljük, még hallunk róluk.
Címlapfotó: Százikó
írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljgyorben.hu
Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!