Hattagú kábítószer díler banda megy a sittre? A rendőrök lezárták a maguk részéről
2018. február 10. írta: BoldiG

Hattagú kábítószer díler banda megy a sittre? A rendőrök lezárták a maguk részéről

kabitoszer_101-police-hu.jpg

A rendőrök nyomozást folytatak 6 ember ellen kábítószer-kereskedelem bűntette és kábítószer birtoklása vétség, valamint további 8 ember ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozók látókörébe került egy 32 éves győri férfi, aki azzal volt gyanúsítható, hogy 2016 évben és azt megelőzően, Győr város területén több alkalommal, különböző személyeknek kábítószert vagy kábító hatású anyagot adott át.

A rendőrök a férfit, valamint egy a társaságában tartózkodó nőt - 2016. október 19-én - Győrben elfogtak, majd a férfit kábítószer-kereskedelem bűntett és kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták és a lakásán a rendőrök házkutatást tartottak. Ennek során kábítószergyanús növényi anyagot találtak, amit lefoglaltak.

Az elfogott nőt kábítószer birtoklás vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A nyomozás során kirendelt igazságügyi vegyész szakértők megállapították, hogy a gyanúsítottaktól lefoglalt anyagok kábítószernek minősültek, valamint azt is kimondták, hogy mindkét gyanúsított vizeletében olyan anyagok voltak kimutathatóak, amelyek kábítószer fogyasztását igazolták.

Az ügyben a nyomozók a további elkövetői kör és kapcsolatainak azonosítása után még 3 férfit és 2 nőt fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként kábítószer-kereskedelem bűntettének és kábítószer birtoklás vétségének megalapozott gyanúja miatt.

Fentieken túl - az üggyel összefüggésben - a megyei rendőr-főkapitányság vizsgálói 7 férfival szemben szintén indítottak eljárást kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Győri Járási és Nyomozó Ügyészségnek megküldte.

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljgyorben.hu

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr6513651416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása