Több tucatnyi kisebb-nagyobb tételre költi tavalyi hatalmas pénzmaradványa felét a győri önkormányzat, miután egyik felét már beépítette az idei költségvetésbe.
80 milliárd forintos bevétellel és 66 milliárdos kiadással zárta a tavalyi évet a győri önkormányzat – derült ki a pénteki közgyűlésen, amelynek legfontosabb témája a zárszámadás volt.
Az anyagban az szerepelt, hogy Győr 2017-es pénzmaradványa 14 milliárd forintra rúg. A hatalmas összegből 6,9 milliárd forintot már beépítettek az idei költségvetésbe annak februári elfogadásakor, míg a maradék 7,1 milliárdra a polgármester tett javaslatot. Ebben több tucatnyi kisebb-nagyobb tétel szerepelt, például pályázatok előkészítésére 250 millió, a vízgazdálkodási fejlesztési alapra 1,4 milliárd, iparipark-fejlesztésre 402 millió, városüzemeltetési feladatokra 320 millió, a karmelita templom külső rekonstrukciójának támogatására 5 millió, a fürdő felújítására 45 millió forint.
Fekete Dávid alpolgármester (Fidesz–KDNP) felszólalásában kiemelte, hogy az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál tavalyi megrendezése nem okozott költségvetési problémákat a városnak. Pollreisz Balázs, a Magyar Szocialista Párt és az Együtt alkotta Győri Baloldal frakcióvezetője 720 millió forint értékben terjesztett elő módosító indítványt, amelyet azonban nem fogadott el a testület (csak öten szavaztak igennel, 16-an nemet nyomtak). A politikus egyebek mellett bérlakásépítésre, egy hagyományos piac kialakítására és a győri közalkalmazottak bérkiegészítésére szeretett volna pénzt átcsoportosítani.
Neupor Zsolt, a Demokratikus Koalíció frakcióvezetője szintén úgy vélte: ilyen bevételek mellett az önkormányzatnak kellene bérlakásokat építeni. A képviselő emellett azt nehezményezte, hogy az utakra, hidakra szánt jelentős összegnek tavaly is csak a négyötödét tudta felhasználni a város.
Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljgyorben@gmail.com
Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!