EZ A FEKETE LISTA GYŐRBEN ÉS KÖRNYÉKÉN!  Aktuálisan az alábbi cégekkel csak óvatosan, ha hozzájuk menne dolgozni! (Országos listával)
2018. július 22. írta: BoldiG

EZ A FEKETE LISTA GYŐRBEN ÉS KÖRNYÉKÉN!  Aktuálisan az alábbi cégekkel csak óvatosan, ha hozzájuk menne dolgozni! (Országos listával)

nav_24_hu.jpg

Ebben a munkaerőhiányos helyzetben nagyon figyeljen erre, saját maga, illetve például a gyerekei miatt. Szánjon rá néhány percet, könnyű ellenőrizni ki van  rajta.

A végén található linken megnézheti, ha távolabb szeretne munkát vállalni.

Néhány nappal ezelőtt újfent közzétette az adóhatóság (NAV), a honlapján, a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók, valamint a saját bejelentkezési kötelezettségüket elmulasztó személyek legújabb feketelistáit.

Az állami adóhatóság folyamatosan nyilvánosságra hozza azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát , amelynél BÍRÓSÁGI HATÁROZAT megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek.

Az adóhatóság a honlapján közzétett adózók adatait - feltéve, hogy a közzététel alapjául szolgáló jogsértést az adózó ismételten nem követte el - a közzétételtől számított két év elteltével törli.

Adózó neve Székhely (Lakcím) Adószám (Adóazonosító jel) Jogsértést megállapító határozat végrehajthatóvá válásának napja
Aranypart 23 Kft. 9024 Győr, Hunyadi u. 5/C 12599514-2-08 2018.03.27
Aregon Trade Kft. 9028 Győr, Máté Mária u. 4/A. I/9. 23581834-2-08 2018.02.27
Árpási László 9024 Győr, Babits M. u. 31/A 64261564-2-28 2016.06.25
Barta-Trans Fuvarozó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 9113 Koroncó, Szent László utca 36. 11468231-2-08 2017.06.10
Benke Attila 9011 Győr, Kör tér 49. 67179082-2-28 2016.09.02
Bertha Szabolcs 9012 Győr, Szeder u. 5. 1. a 66322373-2-28 2017.04.04
Bíró Sándor 9029 Győr, Kultúrház utca 6. 67925436-1-28 2018.02.27
Borbirodalom by Pataky Kft. 9021 Győr, Bástya u. 45. 1. emelet 3. 25442436-2-08 2018.05.12
Cement Center KKT. 9021 Győr, Teherpályaudvar 22469999-2-08 2017.04.04
Cimi Pékség Kft. 9023 Győr, Tihanyi Á. u. 23. 25422380-2-08 2016.07.29
Csiszár és Tóth Könyvelő Kft. 9023 Győr, Ifjúság krt. 17. 2. emelet 9. 22769976-2-08 2018.06.05
Dobos Pub Kft. 9012 Győr, Sokorópátkai út 33. 24096812-2-08 2017.03.23
Edm World Trade Entertainment Kft. 9023 Győr, Mészáros L. u. 11. 24761039-2-08 2016.10.04
Edm World Trade Entertainment Kft. 9023 Győr, Mészáros L. u. 11. 24761039-2-08 2016.11.22
EDM World Trade Entertainment Kft. 9023 Győr, Mészáros L. u. 11. 24761039-2-08 2017.11.22
EVINA AMIR MISHREF Kft. 9021 GYŐR BAROSS GÁBOR ÚT 30. 25432042-2-08 2016.10.07
Evina Amir Mishref Vendéglátó Kft. 9021 Győr, Baross G. út 30. 25432042-2-08 2016.09.30
Firmum Kft. 9028 Győr, Pattantyús u. 5/A 23559141-2-08 2017.03.17
Garden Pintér Kft. 9024 Győr, Pátzay Pál u. 15. 23901476-2-08 2016.08.11
Gasztoland Kft. 9023 Győr, Mészáros Lőrinc u. 13. 23867280-2-08 2018.03.06
Gasztoland Kft. 9023 Győr, Mészáros Lőrinc u. 13. 23867280-2-08 2018.03.06
Gasztonyi Balázs 9023 Győr, Kodály Z. u. 9. 60029759-2-28 2017.03.14
Gregovics János 9072 Nagyszentjános, Hunyadi u. 2. 46781145-2-28 2017.03.03
Hajdár Mihály 9025 Győr, Liget u. 49. 61635319-1-28 2017.11.18
Horváth András István 9024 Győr, Sió u. 4. 67634653-1-28 2017.08.25
Horváth Máté 9024 Győr, Babits Mihály u. 23/C 66333706-2-28 2017.08.22
Hungary Hong Cheng Kft. 9022 Győr, Móricz Zs. Rakpart 1/A III. emelet V4 a. 25074011-2-08 2017.02.14
INTER SPEEDY TRANS Korlátolt Felelősségű Társaság 9022 GYŐR SZENT ISTVÁN ÚT 14/A. 3.EM. 3.AJTÓ 25371112-2-08 2017.04.25
Ízes Sziget Kft. 9083 Écs, Öreg út 30. 25104620-2-08 2016.11.03
Kerticsné Kálmán Gyöngyi 9028 Győr, Soproni u. 32. 72080737-2-28 2016.11.29
Kiss István 9099 Pér, József A. u. 29. 67252228-2-28 2018.06.19
KOKÁRDA Árufuvarozó Bt. 9011 Győr, Honfoglalás u. 66/b. 22496041-2-08 2017.06.24
Kormorán-Sztár Kft. 9086 Töltéstava, Széchenyi u. 5. 22665463-2-08 2016.08.19
Kóstolj Meg Kft. 9012 GYŐR GYŐRI ÚT 74. 24995546-2-08 2017.01.26
Lelkes Ferenc 9012 GYŐR TAS VEZÉR U. 10. A.ÉP 75480569-1-28 2016.11.15
Lila-Food Bt. 9027 Győr, Kiskúti u. 23. 22493622-2-08 2016.07.12
Mitép-Mester Kft. 9030 Győr, István király út 11. 14239474-2-08 2018.02.06
Molnár Roland 9027 GYŐR, KÜLSŐ ÁRPÁD ÚT 10. 2.em. 4A.ajtó 68489975-1-28 2018.01.16
MO-SZE Bt. 9028 Győr, Külső-Veszprémi út 52. 22240383-2-08 2018.05.26
Móvár Golden 2001 Bt. 9029 Győr, Votinszky A. u. 57. 21055524-2-08 2017.11.11
Nagy Zoltánné Ujvári Ildikó 9023 Győr, Kartács u. 11. 60202277-2-28 2017.10.31
Namati Kft. 9022 Győr, Bisinger sétány 30. fszt. 6. 23185964-2-08 2018.03.10
Németh József 9028 Győr, Szabadi u. 10. 1. emelet 6. 8360652449 2017.03.30
Németh Orsolya Krisztina 9011 Győr, Váci M. u. 84/A 67098525-1-28 2017.10.28
NP Solutions Bt. 9072 Nagyszentjános, József A. u. 15/A 25182620-2-08 2016.11.03
Ouhai Park Vendéglátóipari Kft. 9025 Győr, Híd u. 13. 25920204-2-08 2018.01.13
Pannon Gomba Kertész Kft. 9028 Győr, Sashegy 1241/9 hrsz. 24763237-2-08 2016.10.20
PCS 2003 Kft. 9011 Győr, Árvalányhaj út 21. 13048200-2-08 2016.09.23
Peko Generál Kft. 9024 Győr, Ikva u. 48. 8. emelet 16.a 13894881-2-08 2017.01.28
Petrovicz Gábor 9081 Győrújbarát, Veres Péter u. 33. 67330191-1-28 2017.09.16
PE-ZO 2004 Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. 9027 Győr, Gömb u. 14. 21926208-2-08 2018.04.27
Raab-Tetőzet Kft. 9026 Győr, Áldozat u. 31. 25177279-2-08 2017.09.07
R-Veronika 2007 Kft. 9024 Győr, Márvány u. 3. fszt. 4.a  13885742-2-08 2017.04.11
Sáfrán Gergely 9023 Győr, Hermann Ottó. u. 25. 67353556-1-28 2018.01.13
Skerlanitz Zoltán 9023 Győr, Csaba u. 22. 66070131-1-28 2017.04.04
Svea Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 9027 Győr, Fehérvári út 78. 22661036-2-08 2018.04.12
Szabó Beáta 9027 Győr, Nagysándor J. u. 1. 66073938-2-28 2018.01.13
Temaj Pékség Kft. 9023 Győr, Kodály Z. u. 2/A 14730432-2-08 2016.08.18
Textil V.V. 2011. Kft. 9025 Győr, Knézich u. 7. 23355583-1-08 2016.07.21
Tom-Il Kft 9030 Győr, Kereknád utca 24. 11408433-2-08 2017.06.30
Top Plants Kft. 9024 Győr, Hunyadi u. 4. 22726764-2-08 2016.09.20
Torkoskert Bt. 9026 Győr, Hédervári út 30/C 22485821-2-08 2016.10.11
Tutto Gusto Kft. 9021 Győr, Bajcsy-Zs. u. 3. fszt. 1. 25775334-2-08 2017.09.15
Vámossy és Társa Kft. 9026 Győr, Damjanich u. 11. 25582697-2-08 2018.04.26
Varga Mártonné 9012 GYŐR HEGYALJA U. 127. B.ÉP 47098059-1-28 2017.01.21
Varga Sándor 9023 Győr, Tihanyi Árpád u. 58.  5.em.1. 47151534-2-28 2016.08.27
Varona Puerta Orlando 9023 Győr, Tihanyi Árpád u. 23. 66332633-2-28 2018.02.20
Vesztergom Imre 9028 Győr, Szabadi út 14/A 66559113-2-28 2016.07.16
Vesztergom Imre 9028 Győr, Szabadi út 14/A 66559113-2-28 2016.12.20
Vöröspecsenye Kft. 9023 Győr, Tihanyi Árpád u. 29. 4572/12 hrsz. 24898683-2-08 2016.06.28
Welsangeln Kft. 9113 Koroncó, 905 hrsz. 23023590-2-08 2016.09.29
Zöld-Csi Vegyeskereskedés Kft. 9062 KISBAJCS RÁKÓCZI UTCA 11. 24830681-2-08 2017.01.13

 

A be nem jelentett foglalkoztatottat foglalkoztató adózók országos listája itt található.

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljgyorben@gmail.com

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr4214128499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása