Magyarország versenyképességének növelése érdekében - a Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslataival egyetértve - a kormány további intézkedések kidolgozásra kérte fel a minisztériumokat a magyar lakosság idegennyelv-tudásának javítására - olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében.
A nyelvtudás általános szintjének emelése segíti a fiatalok boldogulását, a munkavállalókat, a magyar vállalkozásokat, az állami és gazdasági szervezetek versenyképességének növelését is.
A kormány ezért elfogadta a Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslatait és a konkrét intézkedések kidolgozására kérte fel a minisztériumokat. A tervezett intézkedések között szerepel
- a korszerű idegennyelv-oktatási módszerek meghonosítása;
- a nyelvszakos tanári képzésben részt vevő hallgatók külföldi résztanulmányainak támogatása;
- a kéttannyelvű általános és középiskolai oktatás és az anyanyelvi idegennyelv-tanárok alkalmazásának ösztönzése.
- Emellett a nyelvtanulási diákhitel bevezetése;
- az idegen nyelvi táborok, tanulmányutak, diákcsere programok ösztönzése;
- a középiskolában oktatott második idegen nyelv óraszámának az első idegen nyelvre történő átcsoportosíthatóságának vizsgálata,
- továbbá a külföldi filmek feliratozásának előtérbe helyezése is.
A kormány szintén döntött arról, hogy az idegennyelv-tanulás költségeit finanszírozó nyelvtanulási diákhitelt, valamint az állami támogatású felnőttképzési idegen nyelvi programok hatékonyságának javításához szükséges intézkedéseket még ebben az évben kidolgozza.
A tárca szerint az idegennyelv-tanulás ösztönzésére bevezetett ingyenes nyelvvizsga eredményei is már látszanak, január óta több mint 10 ezer fiatalnak térítette vissza a sikeres nyelvvizsga díját az állam, a beadott igénylések száma pedig eléri a 20 ezret. Idén januártól a kormány minden 35 év alatti fiatalnak megtéríti a sikeres középfokú nyelvvizsga díját, ezzel is ösztönözve a nyelvtanulást és nyelvvizsgázást.
A fotó illusztráció
Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljgyorben@gmail.com
Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!