
Ingolstadtban, ahol az Audi legfőbb németországi gyártóbázisa van, elég komoly visszhangot váltott ki, hogy az autógyári munkástanács megszellőztette: novembertől leállítanának egy gyártósori műszakot.
Erről ugyan még nincs végleges döntés, az ügy hátterében azonban ettől függetlenül is az a régóta tudható tény húzódik meg, hogy az Audi egyszerűen nem tudott időben felkészülni egy technológiai váltásra.
Az autókba szerelhető motoroknak egy új, WLTP-nek nevezett teszten kell átesniük, amely abban különbözik az elődjétől, hogy az üzemanyag-fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást megpróbálja a valósághoz, azaz a hétköznapi használathoz sokkal jobban közelíteni.
A probléma azonban az, hogy más nagy gyártókkal ellentéteben az Audinál a sok motor- és váltókonfigurációból nem sikerült időben elegendőt letesztelni. A gyártósorokat tehát azért kell visszafogni, mert nem tudnak a karosszériába motorokat rakni.
Ahogy a helyi sajtó írja, ez még nem is lenne nagy baj, ha a termelés rugalmasabb lenne, vagyis a különböző modellekkel sakkozhatnának a gyártósorok között. A jelek szerint azonban a Volkswagen-csoport pénzügyi zászlóshajójánál eddig nem helyeztek erre kellő hangsúlyt.
A problémák Ingolstadtban elsősorban az A4/A5 modelleket gyártó soron vannak, miközben az A3/Q2 szalag úgy megy, hogy ott gyakran még túlórás műszakokat is be kell állítani. A németek most állítólag gőzerővel dolgoznak azon, hogy javítsák a gyártósorok közötti átjárhatóságot, és ennek részeként például képesek lesznek arra, hogy A3-asokat gördítsenek le az A4/A5-ös sorról.
Ennek a fejlesztésnek magyar vonatkozása is van, a hírek szerint ugyanis januártól az A3-asok gyártását Győrből Ingolstadtba szervezik át
– részben ezzel is megoldva, hogy ott ne kelljen lassítani vagy leállítani a termelést. A G7 portál kereste az Audi Hungariát, egyelőre még a cég nem válaszolt.
a teljes cikket elolvashatja ITT!
Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljgyorben@gmail.com
Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!