EZT GYŐRBEN LÁTNIA KELL? Jégpálya, Boogiefest hamarosan nyit az Advent
2018. november 27. írta: BoldiG

EZT GYŐRBEN LÁTNIA KELL? Jégpálya, Boogiefest hamarosan nyit az Advent

advent-gyor-bumm-sk.jpg

November 30-án kezdődik és január 1-jén tűzijátékkal zárul az Advent Győrben elnevezésű rendezvény a megyeszékhely belvárosában, az ünnepélyes megnyitóval felgyúlnak a belvárosi díszvilágítás fényei is - tájékoztatták az MTI-t.

A hagyományos zenei és kézműves programok mellett idén is felállítják a jégpályát a Dunakapu téren, emellett az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázat beadásának napjától működő óriáskerék is a programsorozat részeként üzemel.

A fő helyszín a Széchenyi tér lesz, ahol felállítják mindenki karácsonyfáját és az adventi koszorút, de ott kap helyet a betlehem, a kisvasút, az állatsimogató, a fényfestés, a kézműves vásár és ott tartják a koncerteket is.

A négy héta alatt a Széchenyi téri színpadon fellép mások mellett Kozma Orsi, Tabáni István, Dallos Bogi, a Hoppáré zenekar és Wolf Kati.

A Baross úton a gasztronómia kapja a főszerepet, a forró italokat tavalyhoz hasonlóan ezúttal is egységes poharakban mérik. A Megyeház téri faházakban pedig ajándéktárgyakat lehet vásárolni.

A Dunakapu téren felállított ötven méter magas óriáskerék meghosszabbított nyitvatartással fog üzemelni: hétfőtől csütörtökig 11 és 20 óra, péntektől vasárnapig pedig 10 és 22 óra között. Szenteste napján 10 és 16 óra, karácsony két napján pedig 14 és 22 óra között várják az érdeklődőket.

A jégpályán, amelyet a nagyközönség is használhat, idén is többször mutatja be a Győri Nemak-Dana ETO HC ötven növendéke a jégrevüt, ezúttal Karácsonyi álomutazás címmel.

Az Advent Győrben rendezvénysorozat részeként rendezik meg idén is az Öt templom Advent fesztivált Győr Újváros városrészének templomaiban november 29. és december 26. között és a Boogiefesztet december 6. és 8. között a Richter-teremben.

Mindezek mellett az Audi Arénában december 15-én Apácza Show Musical lesz, december 27-én Neoton-koncert, két nappal később pedig Majka-koncert.

A programsorozat szilveszter és újév napján a Széchenyi téren a Starmachine, a Club 54 zenekarok, valamint Vastag Tamás koncertjével és tűzijátékkal zárul.

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljgyorben@gmail.com

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr414396306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása