Szoros mezőnyben, a hatodik helyen végeztek a győri Széchenyi István Egyetem diákjai a saját építésű elektromos járművükkel a Shell Eco-marathon Europe energiahatékonysági versenyen, amelyet július 1. és 5. között rendeztek meg Londonban. A diákoknak váratlan meghibásodás okozott nehézséget a futam alatt.
A Shell olajipari nagyvállalat által rendezett nemzetközi energiahatékonysági verseny lényege, hogy egy bizonyos távon tartani kell a 25 km/h-s sebességet, és az itt elért távot vetítik ki 1 kWh-nyi energiával. Amelyik jármű a leghosszabb utat futja be, az lesz kategóriája nyertese. A magyar csapatok már évek óta szép eredményeket hoznak el az igen erős mezőny ellenére.
A SZEnergy csapata most 165 km/kWh eredményt ért el vadonatúj fejlesztésű elektromos járművével, amivel a hatodik helyen végzett a városi koncepció kategóriában. Viszont a kormánymű meghibásodása miatt az utolsó futamot sajnos nem sikerült befejeznie a csapatnak.
A Shell Eco-marathon a világ egyik vezető energiahatékonysági versenye diákok számára, amelynek célja, hogy inspirálja a tudományos, a technológiai, a mérnöki és a matematikai pályára készülőket. A középiskolás és egyetemi csapatok feladata, hogy a dizájn, a technológiai és a mérnöki szempontokat figyelembe véve ultra energiahatékony járműveket építsenek.
SZÉP VOLT SRÁCOK!
via autopro.hu
Itt léphetsz be a Boldogulj Győrben Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljgyorben@gmail.com címre.
Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!