Őszre befejeződik az eddigi, legnagyobb léptékű, győri társasház korszerűsítési program. Közel 5 milliárd forintból csaknem háromezer lakás újul meg a Rába-parti városban.
Az Otthon melege program 2015-ben indult, amelyet társasházak energetikai korszerűsítésére hirdetett meg kormány. A 60 lakás alatti társasházak felújítására szánt támogatás keretösszege 11 milliárd forint volt, ebből 2,3 milliárd Győrbe került.
A program szerint a korszerűsítési költségek felét az adófizetők állták, míg a másik felét a lakók. A lakókra jutó összeg közel felét a győri önkormányzat büdzséjéből fizették, ami 1,1 milliárdot tesz ki a közel 5 milliárd forintba kerülő felújítási összegből
Ez egy komplex felújítás, amely a hőszigetelést, a nyílászárók cseréjét, illetve a fűtéskorszerűsítést is takarja. Ezek együttes megvalósulása pedig hozzájárul a lakások energia-megtakarításához, valamint piaci értékük emelkedéséhez, ráadásul a győriek egynegyede panellakásokban él.
Az Otthon melege program utolsó szakaszába lépett Győrben. A 2015-ös kiírás után tavaly kezdődtek el a munkálatok, és október végére fejeződnek be.
(MTI)
írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljgyorben.hu
Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!