Egy kedves olvasónk küldte nekünk ezt a levelet, amelyben evezős kalandját mesélte el nekünk. Úgy gondoltuk, mindenkinek tanulságos lehet.

Hétvégén egy baráti házaspárral hármasban (nevezzük őket Katinak és Gyurinak) mi is belevágtunk a nagy evezős kalandba. Már korábban lefoglaltuk a csónakot a rajkai kölcsönzőnél.

A terv az volt, hogy Rajkáról Halásziig csorgunk a Mosoni-Dunán, gyönyörködve a tájban, hiszen a folyó éppen annyira gyors, hogy evezni alig kell.  Én ezt a szakaszt egyszer már megtettem felnőtt gyermekeim társaságában, és más alkalom is volt, amikor túráztam a Mosoni-Duna alsóbb szakaszain.

A túra jól kezdődött. Átvettük a csónakot, fizettük a bérleti díjat, a visszaszállítási díját, stb., nem vészes, összesen 8300 Ft. Az kicsit fura volt, hogy a tulaj elém tett egy papírt, amin a csónak, evezők és a zárható hordó ára is fel volt tüntetve, mondván, ha elveszik, elsüllyed, akkor azért fizetni kell! Ilyen korábban nem volt.de úgysem lesz baj..aláírtam.

Elindultunk. Kati nem evezett, mert fájt a válla és a mi pasik sem tudtunk jól összedolgozni…..Ment is a csónak jobbra-balra! Egyszer sikerült beszaladni egy bozótosba, az hajó orrban utazó Kati karján néhány karcolás lett a jutalom.

De haladtunk. A folyó kiszélesedett, lelassult. Kati pedig kezdett unatkozni. Kissé tényleg unalmas volt a dolog.

Majd Dunakiliti házait elhagyva a folyó erősen összeszűkült, felgyorsult. Nem túlzok, mint a gyorsvonat! A baj ekkor köszöntöttránk! A négyszemélyes csónak túl nehéz volt két evezősnek. A sodrás elkapta, vitte. Hiba lapátoltunk, kevés volt. Ismét egy fűzfás hajtépőben landoltunk, majd innen átlendülve a folyó ellenkező oldalára, a számtalan bedőlt fa egyikén megakadva csodálatos szaltóval repültünk valamennyien a vízbe!

Az első döbbenet után körülnézve, szerencsére mindenki a felszínen.  Kapaszkodva a vízzel telt csónakba, hihetetlen sebességgel sodródtunk a folyó közepén. Rajtam sportcipő volt, de társaim papucsai azonnal külön útra indultak. Követte őket az egyik, ruhákat tartalmazó hátizsák és egy evező is megszökött. Az addig a fenekünk alatt, párnaként funkcionáló törülközők mélyvízi szörnyként buktak alá.

Sodródtunk vagy 150 m-t, mire nehezen partot értünk. De mi ez nekünk!. Egy borulás? Ugyan!

Kiöntöttük a vizet a csónakból, összeszedtük maradék ruhákat és ismét vízre szálltunk. A folyó pedig egyre gyorsult! Aztán megláttuk az elveszett hátizsákot! Ott pihent fennakadva egy bedőlt fán!

Kössünk ki, és menjünk vissza érte! Igen, de hol? Nincs alkalmas kikötő azon az oldalon! A víz örült sebességgel viszi a csónakot!

Eszement ötlet! Forduljunk meg, evezzünk visszafelé! A kísérlet persze kudarcra volt ítélve.  A csónakból kirepülés íve most talán szebb volt, mint először!

Újra sodródás, végül fennakadás egy bedőlt fán. Most a kajás hátizsákot ragadta el az ár!  Hölgyeményünk egy másik fán akad fenn, de ügyesen araszolt kifelé. A parton, csuromvizesen kijelenti, ő többet vissza nem ül ebbe a csónakba! Elnézve kikötésünk helyszínét, jó eséllyel már induláskor ismét borulnánk.  A partmenti erdőben visszamegyek az első elveszett hátizsákért. Hihetetlen, de megtalálom.

Kati csuromvizesen reszket a parton.  Én a vízhatlan hordóba tettem a farmerem és a cipőm. Most felveszi..Elég ágrólszakadt a dupla méretű farmerban, cipőben, de sebaj.  Gyuri váltócipője is előkerül a megmentett hátizsákból.

Katival nekivágok az erdőnek. A GPS szerint kb. 500 m széles. Találunk egy ösvényt, azon kiérünk egy szántóföldre.

Hívom a tulajt telefonon, mondom mi történt, jöjjenek értünk! Ígéri, jönnek, csak mondjam el, hol keressenek bennünket. OK, mondom a GPS koordinátákat!  ..Na azt ne, nekik olyan nincsen!  

Hát akkor mi legyen? A google-térkép alapján betájolom, kb. hol vagyunk. Megbeszéljük, Kati felül egy magaslesre a sárga mentő mellényben, hogy messziről lássák!

Indulok vissza Gyurihoz át az erdőn. Nehezen megtalálom, majd kezdődik a menet az ormótlan, dögnehéz csónakkal. Cipeljük, vonszoljuk majd egy órán át. Kiérünk az erdő szélére, kiderül, plusz 200 m-t vittük, mert eltévedtünk kissé…

Közben megérkezik a felmentő sereg! Igaz Kati lemászott az ingatag magaslesről, és magára vett egy zöld széldzsekit. Így aztán csak egy éppen arra bóklászó vadász távcsöve segítségével találtak rá, de a lényeg, indulhatunk.

A kocsiban a tulaj dohog: Két hét alatt ez volt a negyedik borulás. A múlt héten ugyanitt a tűzoltók mentetek ki egy nőt a folyóból! Ő tulajdonképpen nem is menthet a vízből, mert arra nincs felhatalmazása. Befejezi, eladja az egész kócerájt, mert ráfizetéses! Olyasmiről beszél, hogy az autókölcsönző sem törődik azzal, hová, merre viszik az autót és mennyire jó vezető, aki kibérli

Azért gondolkodok: Tapasztalt emberként, vajon miért nem figyelmeztetett bennünket, hogy kisebb (három személyes) csónakkal jobban járnánk, mert könnyebb irányítani?? Miért nem szólt, hogy nagyon gyors a víz, mert árad? És azt sem mondta, hogy a viharok miatt rengeteg fa dőlt a vízbe. Alig lehet kikerülni őket. Javasolhatta volna, hogy menjünk egy könnyebb terepre, akár az ugyanott kezdődő holtágra, ami alig folyik, biztonságos. Elsőre éppen elég.  Nem tette, lelke rajta. Elég annyi, hogy nem felelős a bérlő hülyeségéért? Utólag vicces volt és életre szóló élmény! Megúsztuk komoly sérülés nélkül egy kis náthával, néhány karcolással!

Kati talán soha többé nem ül csónakba. Én viszont már szervezem a következőt. De egy könnyebb szakaszra!  

Megúsztuk! És ha valaki más nem fogja?

A cikkben szereplő képek illusztrációk, nem a fentebb említett kirándulást örökítik meg.

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljgyorben.hu

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!