Hiába tiltakoztak a civilek nemrég városunkban az ellen, hogy Andy Vajna érdekeltségébe kerüljön több újsággal együtt a Kisalföld is, a milliárdos jött mint a Terminátor, és ahogy már az ilyenkor lenni szokott repülnek az eddigi vezetők, és újak, politikailag megbízhatóbbak jönnek helyettük. “ Hasta la vista, baby!”
Győrben állítólag még értekezlet sem volt, de a Kreatív információi szerint távozik a laptól Nyerges Csaba eddigi főszerkesztő, utóda főszerkesztő-kiadóvezetőként Garanvölgyi Imre lesz.
Nagyon félhetnek a Fidesznél, mert azt azért nem lehet mondani, hogy a Kisalföld nagyon sok kritikát fogalmazott meg a kormánnyal szemben, de úgy látszik, annyira biztosra akarnak menni, hogy még a betűket is lecserélnék, ha éppen balra hajlanának egy kicsit.
Igazi média-paranoia folyik már egy ideje az országban, ennek forgatókönyvét olvashatjuk nálunk, Győrben is, és nézhetjük a Feláldozhatók következő részét.
Címlapfotó:mno.hu
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit:boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!