Néhány nappal ezelőtti cikkünkben arról írtunk, hogy hivatalosan meg nem erősített információk szerint az Audi mintegy 5000 szolgálati lakás építésére szánta el magát.
Ezzel kapcsolatosan akkor nem kerestük meg az Audi hivatalos kommunkációjáért felelős személyt, de a cég emailben jelezte nekünk, hogy a fenti információ nem helytálló.
Ma délelőtt telefonon megkérdeztük az illetékest, hogy az információ helytálló-e? Válaszként elmondták, hogy maga az Audi nem tervez ilyen jellegű beruházást.
Ezúton elnézést kérünk tőlük, és az olvasóktól, ha valaki ebből azt szűrte le, hogy a cég fog lakásokat építeni.
A hivatalos kommunikációért felelősnek azért feltettük azt a kérdést, hogy volt-e szó róla, hogy építeni fog a cég? Erre kérdésünkre azt a lakonikus választ kaptuk, hogy az Audi nem fog lakásokat építeni.
Megkérdeztük azt is, hogy adtak-e megbízást, hogy megvizsgálja valamely cég a fenti lehetőséget, de erre ugyanazt a választ kaptuk, hogy az Audi nem fog lakásokat építeni.
Egyelőre itt tart a dolog.
Ezt egyébként őszintén sajnáljuk és reméljük, hogy a mostaninál jobb piaci körülmények között napirendre kerülhet ez a kérdés a vállalatnál.
Ha mégsem, akkor marad a Győr városa, hiszen a lakhatási probléma égető és tulajdonképpen nem is az Audi feladata lenne megoldani ezt az akkut problémát.
Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljgyorben@gmail.com
Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!