Országosan, az országot letaroló Fidesz 52,33 százalékkal behúzta a 2019-es EP választást.
A jelentős részvétel illetve a minimális támogatottság növekedés jelzi, hogy a párt nagyon sikeresen mozgósított. A Fidesz csak Budapesten és Csongrádban nem érte el az 50 százalékot.
És tekintsünk a többi pártra!
A tegnapi választás nagy nyertese az 555 ezer szavazattal 16,19 százalékot elérő Demokratikus Koalíció. A DK-nak láthatóan elképesztően jót tett, hogy végre nem a teljesen leamortizálódott Gyurcsány Ferencre építettek, hanem a feleségére, a remek politikai háttérrel (Apró család) rendelkező Dobrev Klárára. Dobrevvel mostantól komolyan számolni kell a belpolitikában.
A másik nagy nyertes a Momentum Mozgalom is: a 9,89 százalékos eredményüknek köszönhetően most ők a harmadik legnépszerűbb párt, ezzel véglegesen felkerültek a magyarországi politika nagypályásai közé.
Az MSZP és a Párbeszéd közös listája 6,66 százalékot ért el, ami elképzelhető, hogy komolyan erodálja a szocialista pártot, és egyelőre nem is látszik, hogy mitől szednék össze magukat.
Ráadásul az elnökség az eredmény dacára sem mond le, a mandátum sorsáról a jövő héten döntenek, vagyis nem érzik a radikális változás szükségesség.
És akkor jöjjenek a hatalmas bukták, a legnagyobb a Jobbiké, most 6,41 százalékot kaptak, 220 ezren szavaztak rájuk. Csak érdekességként, tavaly április közel 1,1 millió embertől kapták az X-et. A Jobbik jelenlegi iránya totális kudarc, volt olyan szavazókör, ahol a Jobbikot a Kutyapárt is megelőzte.
A másik, gyakorlatilag megsemmisítő vereséget szenvedő alakulat, az LMP.
Az eredményükről mindent elmond, hogy közel fél százalékkal a Kétfarkú Kutyapárt mögött végeztek. A drámai szereplés után az elnökség azonnal le is mondott, nem zárjuk ki a megszűnésüket sem.
Ezek után lássuk először az országos eredményeket:
Párt | Szavazati arány | Szavazat | EP képviselő | 2014-ben |
Fidesz | 52,33% | 1 795 013 | 13 | 51.48 % |
Demokratikus Koalíció | 16,19% | 555 258 | 4 | 9.75 % |
Momentum | 9,89% | 339 195 | 2 | |
Mszp-P | 6,66% | 228 333 | 1 | 10.9 % + (7.25 %: Együtt-P) |
Jobbik | 6,41% | 219 715 | 1 | 14.67 % |
Mi Hazánk | 3,31% | 113 676 | ||
Kétfarkúak (MKKP) | 2,62% | 89 863 | ||
LMP | 2,18% | 74 704 | 5.04 % | |
Munkáspárt | 0,42% | 14 406 |
Ami a helyi politikai élet szempontjából viszont fontos, hogy Győrben is jelentős átrendeződés figyelhető meg.
Valószínűleg a csökkenő, de messze az átlagon felüli Fidesz támogatottsági adatoknak nem lesznek következményei Borkaiékra nézve.
A DK és a Momentum Győrben is hasítottak, mindketten az országos átlagot meghaladóan.
A másik 3 ellenzéki párt - Mszp-P, Jobbik és LMP - pedig Győrben gyakorlatilag összeomlott, a 2014-es eredményüknek csak árnyékai.
Ezek után lássuk a helyi eredményeket:
Párt | 2019 | 2014 |
Fidesz | 24 791 (53,17%) | 56.12 % |
Demokratikus Koalíció | 7 760 (16,64%) | 10.71 % |
Momentum | 5 419 (11,62%) | |
Mszp-P | 2 596 (5,57%) | 9.21 % (+6.83 %: Együtt-P) |
Jobbik | 2 337 (5,01%) | 10.98 % |
Mi Hazánk | 1 262 (2,71%) | |
Kétfarkúak (MKKP) | 1 269 (2,72%) | |
LMP | 1 060 (2,27%) | 5.34 % |
Munkáspárt | 135 (0,29%) |
Itt léphetsz be a Boldogulj Győrben Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljgyorben@gmail.com címre.
Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!