A FIDESZES DR SÍK MOST IS TORONYMAGASAN NYERI A KÖRZETÉT? Lesz végre kihívója?
2019. július 14. írta: Rát Mátyás

A FIDESZES DR SÍK MOST IS TORONYMAGASAN NYERI A KÖRZETÉT? Lesz végre kihívója?

sikmegki.jpgA győri Fidesz a héten bemutatta jelöltjeit, akik az önkormányzati választásokon a párt színeiben indulnak majd. A 13 régi motoros mellett három új jelöltjük is van, róluk korábban már írtunk.

A bejelentést a facebook-on vegyesen fogadták a győriek. A hívek halleluját zengedeztek, és kritika nélkül elfogadták az újakat. Vagy a lojalitásuk minden józan észt felülír? - Ki tudja! A nem hívek pedig a szokásos módon.

Győrszentivánon sem igazán örülnek az ottani jelöltnek, legalábbis a Facebook tanulsága szerint. A jelenlegi képviselő indul újra, a helyi állatorvos, dr. Sík Sándor. 

A fő kérdés, az lehet, ha minden választáskor rendre felhangoznak vele szemben a kritikák, miért nyeri elsöprő fölénnyel a körzetét. Stabil helye van tehát, nem is értjük, hogy az elégedetlenek hol vannak, amikor voksolni kell:

“Nem kell rá szavazni... Ennyi.”

“Nem a mi jelöltünk, csak a pártjáé!!! Remélem a szentivániaknak elege van a pártokráciából, és lesz egy győztes FÜGGETLEN jelöltje!”

“A pártkatona a pártjától kapja a "beosztását", és itt bezárul a köre a független döntéseinek., nem a választóit szolgálja, hanem a megbízóit.”

Győrben évek óta hallani, hogy ez a városvezetés kifulladt, már ideje lenne leváltani őket. De rendre megnyerik mégis a választásokat. Talán az a probléma, hogy nincs egy nyerő alternatíva helyette. Az ellenzéki pártok eddig nem tudtak még hiteles jelölteket sem kiállítani ellene. 

Lehet, hogy idén ez másként lesz? Vajon a formálódó ellenzéki összefogás eredményeként a korábbi, és azóta is folyamatosan építgetett embereket láthatjuk az ellenzék soraiban jelöltként?

A helyzet eddig úgy áll, hogy minden körzetben egy fideszes, és egy ellenzéki jelöltre lehet voksolni. Ha sikerül valóban hiteles embert kiállítani ellenzéki oldalon a levitézlett fideszesekkel szemben, akkor van esély a változásra.

Csak ez a bizonytalanság nyugtalanító még. A kormánypárt kiterítette a lapjait, az ellenzék pedig még mindig hallgat. Talán nyaralnak? Vagy úgy vannak vele, hogy ráérnek még azzal?

És még egy dolog. Fáj ezt kimondani, de a civilek - már azok, akik nincsenek becsatornázva a városvezetéshez, és nem azért kapják a pénzt, hogy “civilségükkel” legitimizálják Borkaiékat - szinte egyáltalán nincsenek jelen a helyi közéletben. Nincs egy olyan csoport, akik megértve azt, hogy az önkormányzati választáson nem pártoknak kellene indulni, hanem helyi, valóban lokálpatrióta szervezeteknek, akik ismerik a várost, tudják, hogy merre kellene indulnia végre. Fontos lenne, de most már csak az utolsó pillanataban robbanhatnak elő - ha egyáltalán lesznek komolyan vehetőek - és az már kérdéses, mire lenne az elegendő.

Itt léphetsz be a Boldogulj Győrben Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljgyorben@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr3314946138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása